ITT A NYÁR!!!

Végre itt az igazi busaszezon! Az ívás tapasztalataim szerint igencsak zavarosan már elkezdődött, sőt több helyen már be is fejeződött!

 Végre itt az igazi busaszezon! Az ívás tapasztalataim szerint igencsak zavarosan de már elkezdődött, sőt több helyen már be is fejeződött! Az ívásból visszatérő busák remekül esznek, érdemes hát készülődni. A forróságban már a nap szinte minden szakaszában remekül esznek, illetve kevés folyékony etetőanyaggal evésre csábíthatóak! S persze egyre érdekesebbé vállik a busahorgászat, ugyanis ahogy melegszik az idő úgy lehet őket egyre közelebb a felszínhez horogra csalni.

  A futárszolgálat kicsit lezserebben végzi a dolgát, mint tavaly. A csomagokat gyakran a reggeli órákban már elviszi, így azok a csomagok, melyeket akár aznap is küldhetnék már nem kerülnek felvételre, így egy napos kését okozva. Így is általában 2-3 munkanapos szállítással megérkeznek a rendelés után, s csak néhány esetben történt 4 munkanapos kiszállítás. 

   A csomagautomatákat egyenlőre nem tudom integrálni, de aki csomagautómatába szeretné, azoknak Easybox-on keresztül tudom küldeni a csomagot. Ehhez annyi a teendő, hogy elküldöd a választott Easybox automata címét válaszüzenetben az első visszaigazoló emailre. A rendelésed ezután a visszaigazolásnál módosítom a kívánt szállítási módra!

  Az Easybox csomagautomata szállítási díja:

   - előreutalással: 1200 Ft

   - utánvéttel: 1550 Ft

 

     Hamarosan újabb termékekkel bővül a webshop! Sikeres horgászatokat kívánok! Görbüljön!

További hírek